Szövegek innen-onnan

Már nem nagyon emlékszem, hogy mikor rendült meg a bizalmam a kimondott szót illetően, de igen korán történhetett, ugyanis 7-8 éves koromra már a leírt szó igazában sem hittem. Szerencsémre, ez nemcsak bizonyos hitek elvesztését, de más hitek megszerzését is jelentette. Egy picit eltérve a tárgytól, elmesélem e bizalmatlanságom okát, talán lesz benne tanulság:

Az ABC-s könyv és némi szülői biztatás segítségével korán megtanultam olvasni, de aztán el is ment tőle a kedvem, mert a nekünk ( gyerekeknek ) szánt könyvekben csupa érdektelennek és értelmetlennek tűnő szöveget találtam. Ezért inkább apámat nyaggattam kérdéseimmel, aki egyszer ( türelme fogytán ) fogta magát és megvette a Természettudományi Kislexikont, "Tudsz te olvasni, nézd meg abban!" felszólítással. ( Az első kiadás nevét csupa nagybetűvel kellene írni, az utóbbiak viszont már nagyon sokat romlottak. A Természettudományi Kisenciklopédiát pedig egyenesen el kell felejteni, annyira rossz. )

Akkortájt vetítette a TV a zseniális Öveges József kísérleteit is, ami elegendő alapanyagul szolgált saját kísérleteimhez.

A baj az elektromos dudával kezdődött. A villanycsengő működését apám elbeszéléséből már érteni véltem, a dudáé is hasonlónak tűnt. De szemben a csengővel ( amivel nem volt szabad játszanom ), egy saját elektromos duda készítését helyezték kilátásba. Nosza. A recept szerint kell egy üres konzervesdoboz, vasszeg, drót, laposelem és némi fa. Állítólag, ha a vasszeg köré drótot tekerünk, és a drót végeit a laposelemhez kapcsoljuk, mágneses lesz. ( A mágnességről már voltak fogalmaim, volt is egy gyűjteményem mindenféle mágnesekből. Tudtam, hogy a vasszeg önmagában nem mágneses, de a mágnes mégis vonzza. )

Csináltam hát a vasszeg köré egy tekercset és a végeit hozzákapcsoltam a laposelemhez. Eredmény:

SEMMI! ( SEMMI!!! )

Az ember persze először magában keresi a hibát, még ha gyermek is. Mit csináltam vajon rosszul? Laposelem, vasszög, drót, tekercs, összekapcsolás, minden stimmelt. Apám utasításának megfelelően elkezdtem olvasgatni a Természettudományi Kislexikont, ami bőven tartalmazott információt mindenféle elektromos és mágneses dolgokról, beleértve az elektromágnesek működési elvének leírását is. De hiába volt minden, a nem-működés okát nem sikerült kiolvasnom belőle. Viszont egyre több kérdés vetődött fel bennem, amire sem a TV műsor nem tért ki, sem a könyvek nem írtak róla, de a kivitelezésnél mégis számítanak, és a működés esetleg múlhat rajtuk, például:

- Lehet, hogy csak vasdróttal működne a dolog? ( hiszen logikus, a vas hajlamosabb a mágnességre, mint az én rézdrótom ). Kipróbáltam schlusz dróttal is ( ha így kell írni a nevét ), eredmény: nulla.

- Lehet, hogy nem mindegy, hogyan tekerjük a drótot? ( Menetet menet mellé, hol előre, hol hátra, összevissza, stb. ) Csináltam egy sereg tekercset, eredmény: nulla

- Lehet, hogy csak különösen nagy, vagy éppen kicsi ( szoros ) tekercsnél lép fel a jelenség? Menetszám ezer felett, de az eredmény: nulla

- Lehet, hogy a vasszöggel kell csinálni valamit? ( Lecsiszolni, befesteni, meggörbíteni? ) Eredmény: nulla

- Lehet, hogy rossz a laposelem? ( Tényleg nincs túl jó állapotban, de a zseblámpában még világít. Mindenesetre új elem vásárolva. ) Eredmény: nulla.

- Egyszer csak - felfoghatatlan hogyan - de működött!!! Onnantól kezdve lázas sietséggel összehasonlítás a korábbi kísérleteimmel, hogy MI A KÜLÖNBSÉG.

Nem akarom tovább részletezni a dolgot, de kb. fél évig szinte minden szabadidőmben ezzel foglalkoztam. Rájöttem a következőkre:

1.) A tekercshez SZIGETELT drótot kell használni, de a szigetelést az elemhez való CSATLAKOZÁSNÁL le kell vakarni. ( Erről senki sem tett említést. )

2.) A drót lehet akár vas, akár réz, akár alumínium, ettől még az elektromágnes működik. ( Erről sem szóltak. )

3.) A tekercselés LEHET ÖSSZEVISSZA, de NEM LEHET ODA-VISSZA. ( Erről sem tettek említést. )

4.) A laposelem elég hamar kimerül. ( Ezt is elhallgatták (:-))). )

5.) Ha a vasszegre szigetelés nélkül tekerjük a drótot, akkor leromolhat a hatás ( zárlat ). ( Erről sem tettek említést. )

A dudám egyébként még egy darabig nem szólalt meg. Ugyanis hiába használtam az előírásnak megfelelően konzerves dobozt, az én konzerves dobozom ALUMÍNIUMBÓL készült, ami ugyebár... ( Hej, pedig de szép is lett volna! - Ti. az alumíniumot sokkal könnyebb volt megmunkálni... )

100 szónak is 1 a vége, a megoldás csupa olyan körülményen múlott, amit se szóba nem hoztak, se le nem írtak. Én viszont már TUDTAM e hiányosságokról. Ezért nem vettem többé szó szerint a leírtakat, sőt, attól kezdve már sokszor kipróbálás nélkül is tudtam, hogy mi az ami nem igaz, vagy nem úgy igaz. Ettől függetlenül, amit csak lehetett, mindent kipróbáltam, hogy megtudjam: igazából mi kell a működéséhez.

Azon kevesek közé tartozom, akiket nem nyomorított meg az iskola, de ami tudást magamban értékesnek tartok, azt főleg az iskolán kívül tanultam meg. A szóbanforgó 2 hét is a legelső általános UTÁNI nyári szünetre esett, és kb. olyan dolgok estek meg velem, mint egy Vekerdy-féle iskolában történt volna, ha lett volna a hatvanas években.

Na szóval, akkor ment a TV-ben Öveges József zseniális sorozata, amelyben olyan érdekes kísérleteket mutatott be és magyarázott el, amit gyerekek is kipróbálhattak otthon. Bemutatott eszközöket, elmesélte a sztorit, szükség szerint pedig egy táblánál egyszerű számításokat is végzett. [De jó is volt, hogy NEKÜNK volt TV-nk!].

Az egyik kísérlet arról szólt, hogy hogyan csinálhatunk elektromos dudát egy konzerves doboz, vasszeg, némi drót és laposelem felhasználásával. 7 éves gyermekként ez engem nagyon fellelkesített, kivált, hogy látszólag minden alkatrész megvolt otthon: deszkák, fadarabok, szerszámok, konzervek, szegek, drótdarabok - és még laposelem is (apám zseblámpájából kicsórva...). Le is gyártottam a dudát még aznap, ámde az "FÜTYÜLT DUDÁLNI"! Akarom mondani kussolt dudálni, nem jött ki belőle egy szál hang sem! SEMMI! Hogy lehet ez?!? Valami nem stimmelt, de mi?!?

Akkor még nem volt videómagnó, és az adást csak napok múlva ismételték meg, úgyhogy törnöm kellett a fejemet. Elkezdtem részleteiben vizsgálgatni a dudát, és arra jutottam, hogy nálam már a szegre tekercselt drót sem eredményezett működő elektromágnest - mint állítólag kellett volna. Úgyhogy ezután erre koncentráltam: miért nem működik az elektromágnesem?

Arról már volt tapasztalatom, hogy a mágnes a VASAT tudja vonzani, mert korábban kaptam apámtól 2 db kicsike fekete tégla alakú mágnest [De jó is, hogy APÁM támogatott ilyen apróságokkal!], ezért arra gyanakodtam, hogy talán az lehet a bibi, amit a TV-ben a bácsi nem mondott el, hogy a drótnak vasból kell lennie! Nosza, körülnéztem otthon, hogy milyen vasdrótjaim vannak. Találtam is mindenféle ismeretlen funkciójú és elég rozsdás vasdrótot, meg ruhaszárító "kötélként" használt slussz drótot is (beismerem, anyámat is MEGLOPTAM...).

Elkezdtem hát ilyen tekercseket gyártani... Elkezdtem hát gyártani a vasdrótból készült, vasszegre tekert tekercs elektromágneseimet, de HIÁBA, nem működött! Egyik sem!

Mai eszemmel már persze tudom, hogy melyiknél mi volt a bibi, de akkor csak annyit értettem meg, hogy "valami még mindig nem stimmel". Akkor gyanúba vettem azt a dolgot, hogy talán csak akkor működik az elektromágnes, ha a tekercset úgy készítjük el, hogy a drótot szépen menetet menet mellé tekerjük, nem ám csak úgy "összevissza". Elkezdtem gyönyörű szép vasdrót tekercseket gyártani (ami csöppet sem könnyű!), de MÉGSEM működött.

Találtam alumínium drótot is a háznál, és ekkor az a mentőötletem támadt, hogy "hátha pont a vasdrót nem jó?". Csakhogy az alumínium drótból készült tekercs sem működött!

Ennek a tekercsnek amúgy nem volt túl nagy a menetszáma, mert hogy az alumínium drót viszonylag vastag volt, erről pedig eszembe jutott, hogy hátha sokkal hosszabb drótot kell a szegre tekernem? Kerestem hát vékonyabb drótot, alig volt vastagabb a cérnánál, egy régi rádiókészülékből kitermelve, olyan vöröses színűt (réz). Jó sokat rátekertem a szegre. MINDHIÁBA.

Volt a rádióban olyan drót is, amely sok vékonyabb drótból volt összesodorva (Litze huzal), és nekem az is logikusnak tűnt, hogy esetleg ez lehet a befutó, mert így voltaképpen egyszer sok drótot tekerek fel. De EZ SEM MŰKÖDÖTT.

Akkor arra gondoltam, hogy talán olyan trükkösen kellene tekerni, hogy a tekercs egyik felét előre, a másik felét meg hátra?Ezt már magam sem találtam valami meggyőző gondolatnak, de azért kipróbáltam. SEMMI.

Egyik nap azzal jött haza anyám a tsz-ből, ahol dolgozott, hogy az egyik munkásuk a villanymotor újratekercselő üzemből küldött nekem valamit, és odaadott egy tekercs rézdrótot, eléggé lestrapált állapotút (nyilván egy leégett villanymotorból.) Feltevésem szerint az anyám valamilyen könyvelési ügyből kifolyólag járhatott abban az üzemrészben, és észrevehette, hogy ott az emberek ugyanazt csinálják, mint az ő "megőrült fia", aki reggeltől esteg mindenféle tekercseket gyárt már napok óta, és minduntalan újabb drótok után keresgél és kunyerál... Gondolom ez lehetett a története annak, hogy az egyik munkás a kezébe nyomott egy nagy tekercs rézdrótot, hogy na íme, itt a muníció! :-) [De jó is, hogy anyám és az a munkásember POZITÍVAN álltak az én tekercselési "perverziómhoz"....]

Ki is próbáltam ezt az új drótot még aznap! Készítettem hát egy leges-leges-legújabb tekercset ezzel a frissen kapott némileg selejtes dróttal, és mit ád isten, MŰKÖDÖTT A DOLOG!!! Ezt elképesztőnek találtam! Hogy lehetne a működés titka az, hogy legyen rossz minőségű a drót?!? Használtam én réz drótot korábban is, és NAGYON SZÉP réz drótot, és az a tekercs nem működött!

Ahogy nézegettem a tsz-ből kapott drótot, elkezdett gyanús lenni, hogy amit én eleinte egyszerű piszoknak néztem rajta, az talán mégsem egészen az. Elkértem apámtól a kézi nagyítóját [de jó is, hogy volt neki!], és így közelebbről megnézve a drótot, egyre inkább úgy tűnt, hogy az NEM CSUPASZ, mint korábban hittem, és NEM IS PISZOK, mint később hittem, hanem valamiféle burkolat (lakk szigetelés). Aztán azt is észrevettem, hogy miközben a tekercs zömén rajtamaradt a dróton ez a burkolat, a drót sokat gyepált két végéről már lepattogzott (ugyebár a drót meg volt pörkölődve). Ezen a ponton hirtelen ráéreztem, hogy talán az lehet a titok, hogy a zseblámpa elemnél csupasznak kell lennie a drótnak, a tekercs belsejénél viszont "ruhásnak"...

Elővettem az egyik nem működő, habár szép rézdróttal készült tekercsemet, és késsel jól megkapargattam a végeit. A színe kivilágosodott ahogy kaparásztam, szóval le tudtam szedni a ruháját, és aztán főpróba: MŰKÖDÖTT! MŰ-KÖ-DÖTT!!! Beszarás. De tényleg!

Öreg este volt már, de még órákig nem tudtam elaludni. Az ágyba is magammal vittem az elektromágnest, és még a dunyha alatt is időnként kipróbáltam, hogy vajon működik-e még?... Másnaptól reggeltől újabb nagyszabású tekercselési hullámba kezdtem. Mostmár jó úton jártam, hogy tisztázni tudjam:

- a tekercsnek magának szigeteltnek kell lennie

- kivéve a végeit, mert annak viszont csupasznak

- a teljesen csupasz drót nem jó, bármi is az anyaga,

- a szigetelt (de a végein lecsupaszított) drót viszont mind jó, akár réz, akár vas, akár alumínium

- az össze-vissza tekerés nem nagy gond

- de az oda-vissza tekerés már igen

Van úgy, hogy az ember azt hiszi, végre befordult a célegyenesbe, de aztán még mindig marad pár ALATTOMOS nehézség. Az elektromágnesem már működött, újra összeraktam hát a dudát. De az viszont még mindig NEM MŰKÖDÖTT. Időközben megismételték a műsort, nagyon alaposan megfigyeltem mindent, de ELVILEG semmit sem csináltam rosszul. Hát akkor mi a pitliért nem működik még mindig?

Mint kiderült, már csak két fundamentális probléma maradt tisztázásra:

1.) Öveges József azt mondta, hogy "vegyünk egy konzervdobozt". Hát én vettem. Egy nagyon szép, elegáns, könnyen megmunkálható - de utólag ALUMÍNIUMNAK bizonyult konzervdobozt... hahahaha Sajnos a prof. nem figyelmeztetett, hogy ellenőrizni kell azt is, hogy vasból van-e az a bizonyos konzervdoboz.

2.) Mire tisztázódhatott volna ez a dolog, lemerült az apámtól csórt laposelem...

Szóval volt még pár kanyar, de már semmi sem akadályozhatta meg a végső sikert. Apám, anyám, és az az ismeretlen tsz dolgozó mind SEGÍTETTEK a maguk lehetőségeik szerint, és egyikük sem próbált meg lebeszélni az "őrült tekercselési mániámról". Mindannyian engedték, hogy azt csináljam, amit csak szeretnék, sőt, támogattak benne! És hát Öveges prof. volt a fő inspirátor!

Én abban a kb. 2 hétben megtanultam, hogy mennyivel alaposabban, részletesebben kell tudni/érteni a dolgokat ahhoz, hogy elérjük a "működést", mert amit a TV-ben mondanak, vagy amit a könyvek leírnak az IGEN-IGEN KEVÉS tud lenni. Megjegyzem, hogy miután már így tisztáztam, hogy mi kell az elektromágnes működéséhez, és hogy azt hogyan lehet célirányosan ki-be kapcsolni, kb. fél év múlva megalkottam életem első működő elektromos motorját is(!), 7 évesen. Az iskolában az elektromosságot csak nyolcadikban kezdték el tanítani (13-14 éves korosztály), amikor én már URH adóvevő készülékeket és hasonlókat fabrikáltam. El lehet képzelni, hogy az iskola milyen jelentéktelen szerepet játszott abban, ami engem érdekelt. Mert mindig elmaradt sok-sok brossúrával.

De mi van azokkal a fiatalokkal, akiknek nincs lehetőségük otthon úgy barkácsolni, mint volt nekem? Másfajta iskolák kellenének. Olyanok, mint amilyeneket Öveges József és Vekerdy Tamás igyekeztek megvalósítani. Örök hálám nekik és béke poraikra.

K bácsi felhívta rá a figyelmemet, hogy júniusban ismét lesz rádióamatőr találkozó, BURABU. Többféle jellemző karaktertípust lehet megkülönböztetni az ilyen találkozókon. Van, aki kiviszi minden 10 évesnél nem fiatalabb alkatrészét, katonai rádióját, 5 méteres antennáját, használt akkumulátorát és egyéb misztikus eszközeit eladni. Van, aki mindezt megveszi. Vannak a vén rókák, akik beszélgetnek egymással, és majdnem mindenkit ismernek. Vannak a sörsátor vendégei. Róluk onnan lehet tudni, hogy kapcsolatban állnak valamiképp az amatőr rádiózással, hogy ruházatukon valahol megtalálható a hívójelük. És vagyunk mi, akik csak érdeklődnek, de racionális keretek között - kicsit talán le is néznek minket.

Hmmm ... Nekem szimpatikus ez a "műhold" törekvés!:-)

Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk be mennyi marhaságot akartunk életünk során megépíteni. Mennyi kacatot lomot, frankó alkatrészt speizoltunk be, és kinek ne lenne otthon szinte kosárszámra félkész vagy akár kész panelok dobozok készülékek tömkelege.... amit egyszer meg akartunk építeni, hogy az majd milyen jól fog működni, és micsoda nagy haszna lesz majd neki.

Most pedig, mikor "alkonyul", azt sem tudjuk (legalábbis én), hogy ezzel a sok izével mit kezdjünk - látván, hogy jobbsorsra szenderült amatőr barátaim bánatos özvegyei 5-10 kukát töltenek meg a kincsekkel. Na, nem is hagyok vendéget elmenni tőlem úgy, hogy valami ajándékot ne vigyen - minél nehezebb és nagyobb, annál jobban örülök neki.

Semmi rosszat nem látok abban, ha valakinek majd öregségére egy komplett és működőképes műholdja lesz otthon, amit sosem sikerült pályára juttatni. (Nekem is volt egy rakéta hajtóművem, a Burabun sóztam el két éve ... kár volt érte, mert a műholdhoz most jó lenne :-)))) Amíg dolgozunk a feladaton, addig is tanít és szórakoztat. Ha pedig nem sikerül, majd mellénk temetik mint a fehér lovat szokás volt. (esetleg lesz belőle "fogpiszkáló" - ha el nem b..)

Sajnos egy-két önjelölt "orákulum" hülyeségei nagyon erősen elterjedtek a nagyobb részt képzetlen rádiósokból álló CB-sek között.

Pl. a 80-as években D. városban volt egy bizonyos *11-es B*** bácsi, hadd ne nevezzem meg, aki elég jó helyen, a város központjában egy 10 emeletes ház 10 emeletén lakott, így igen jó antennapozícióhoz jutván, az eleresztett Grantjával mindenkit hallott, és mindenhova oda tudott szólni.

Az öreg egy olyan típusú ember volt, aki azt hitte magáról, hogy akinek az jóisten jó rádiós pozíciót adott, annak rögtön rádiós szakismereteket is adott, és bizony osztotta az észt a sávon cefetül.

Ismerjük azt a jelenséget, hogy minél hangosabban és minél többször ismétel valaki egy hülyeséget, azt a hozzá nem értő tömeg annál könnyebben elhiszi.

Namost, az öreg B*** bácsi valamiért kitalálta/megálmodta/ujjából szopta, hogy a triple-leg antenna "fröcsköl" és ez úgy elterjedt, hogy azóta, 20 év óta is még hallom vissza egyes rádiózni szerető, de alapismeretekkel sem rendelkező CB-sektől ezta hülyeséget.

Hát... ha én ilyen pirossalirkálós álneves volnék, már rég "átmentem volna partizánba", akadtak itt tisztességesen anyázások régebben is.

Azóta szépen kitöröltem a topicot napi rutinból meg kedvencekből, semmi értelme ezt a rengeteg agyavesztett baromságot olvasni ami itt dől:(((

Egyeseknek minden 3. mondata szakmailag cáfolható lenne, mások csak igyekeznek jópofán beleszólni, harmadik rész csak anyázik... kinek jó ez, nemtudom.

Az éter is pont ilyen mostanság, el is ment a kedvem,hogy csináljak bármit.

Gyári rádiók, végek, pmr-ek, antennák halomban pihennek, saját készülékek félkészen árválkodnak.

Sok "gyakorlati" haszna-értelme nincs erőlködni, amikor az internet kvázi ingyen van, a vezetékes telefon esete ingyenes, a mobil napközben ingyenes akiket sokat hívok, este meg "mindenkivel".

Ide jutott a hivatásos-hivatalos technika.... aki akkor eszmélt és cseperedett mint én,az tudja honnan indultunk... ki kaphatott és mibe került egy szál iker vezetékes telefon...

Adóvevő sem kell már a haverral, itt a wlan a wifi, stb. nemhogy élő szóban kellene dumálni, de gigás adatokat küldhetek pár mp alatt a puszta egyik pontjáról a másikra, full legálisan, párezer forintos bolti cuccokkal.

Nem is ez volna ennek az értelme, mert jólétben és lehetőségben már utolértük a boldogabb országokat ( amire nemrég csak vágyakozhattunk ), csak épp ami a fejekben van, az nem akar sehogysem hasonlóvá válni a kívánatoshoz.

Szakmai tudás, önkritika, erkölcs, becsület, összetartás... sokaknál hiányzik egy vagy több... vagy épp mind.

Pedig a tudás és az ismeretek az igazi lényeg,vagy épp a hobbi és hagyományőrzés.

Lehetnek egy chipes digitális rádiók,lehetnek hiper digitális üzemmódok, fejlődhet a technika bárhova,a rádióamatőrködés mint hobbi mindigis megtalálja a maga új és régi területeit,alkalmazkodik a kor követelményeihez, hiszen két pillérre épül: a közösségformáló erőre,közös tevékenységre, és a tiszta szakmai tudásra +hagyományőrzésre.

Minden más csak sallang, csak segítője, vagy napi megjelenése, színpada ennek a tevékenységnek.

Ami most az éterben és itt a fórumon folyik, az szöges ellentéte mindennek, egyszerűen a negatív tükörképe az amatőr szellemiségnek, sőt szó szerint lábbal tiporja azt.

Mindegy, hogy ez PMR fórum, vagy micsoda.

A PMRes is egyfajta "kis" amatőr... vagy CBs... tökmindegy.

De az olyan PMResből aki képes abban részt venni és azonosulni azzal ami itt megy, ne is váljon soha semmiféle "amatőr".

Hovatovább oda jutottunk, nekem megkeseredik a számban a falat, ha csak eszembejut ez a téma.

Kiugróan gyalázatos bizonyítványt állítottunk ki magunkról ismét, ilyenkor nagyon szégyenlem magam, hogy magyarnak születtem:((

Elnézem a volt szovjet, román, lengyel, ukrán stb. amatőröket, ( nyugati kollegákról nem beszélve ) milyen ott a közállapot, a hangulat, a hatóságok hozzáállása, az egyes amatőr hozzáállása, stb... és csak szégyenlem és szégyenlem magam, hogy honfitársaim ismét bizonyítják alkalmatlanok bármilyen, mindenki által elfogadott szabályok és erkölcsi normák mentén egy szép és hasznos tevékenységet annak szelleméhez méltóan űzni.

Sokáig azt hittem, hogy lehet valakit olvasni csupán azért mert olyan jó a stílusa. S mivel ezt hittem, hát olvastam is. Mára azonban rá kellett ébrednem, hogy a stílus semmit sem ér ha nincs mögötte az EMBER. Mert lehet írni rutinból, még akár jól is, de hogy valaki csak abban élje ki magát, hogy tehetségét kizárólag provokációra fecsérelje, azt nehéz megérteni, mégha oly elragadó stílusban is teszi.

Stílus emberség nélkül olyan mint a szex szerelem nélkül. Üres, felesleges idő, és energiapocsékolás, ráadásul visszaüt, mert egy idő után önbecsülését veszti az aki ezt ilyen módon gyakorolja. Öngerjesztő folyamat. Saját farkát harapó kígyó esete.

Olyan ez, mint amikor egy állását vesztett pedagógus hülyéket akar tanítani szabadidejében, aztán dühöng amikor rájön, hogy nem értik.

Olyan ez, mint amikor egy orvos miután nyugdíjba vonult, szabad energiáit halálos betegek gyógyítására kívánja fordítani, de minduntalan rá kell jönnie, hogy kudarcra van ítélve.

Olyan ez, mint amikor egy zenetanár botfülű, nulla ritmusérzékű tanulókat vállal, csak mert nincs munkája, aztán egy idő után teljesen hülyének érzi magát, és elhiszi, hogy benne van a hiba.

Persze lehet, hogy igen, de csak azért, mert rossz helyen próbálkozott.

De ugyanennyire felesleges dolog leállni vitatkozni provokátorokkal mert észérvekkel hülyéket meggyőzni lehetetlen. Pláne ha több hülye összefog, és egymást erősítve, előre megbeszélve provokál, miközben azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy mindez a véletlen műve, és igazából a jószándék vezérli őket.

Láthatólag minden esetből ők jönnek ki győztesen, mert kicsinyes céljuk csupán annyi, hogy másoknak kárt okozzanak, hogy tönkretegyék mások szórakozását, életét.

Az embernek eleinte ökölbe szorul a keze mindezek láttán, de egy idő után elernyed, mert rájön, hogy szánalmasak csupán ezek a "kártevők". Valamennyi komoly mértékben sérült. Lelkileg, értelmileg, testileg egyaránt. Csupa sikertelen, tehetségtelen, valahol fölöslegessé vált alak, akiknek nem maradt más öröme, mint másokét elrontani.

Csak azokat a szerencsétleneket sajnálom, akik hihetetlen naivitással újra, meg újra beleszaladnak ezeknek a nyomorultaknak a pofonjaiba.

HAM jellemrajz

Gyakran olvasom az EHAM review-eket. Remek jellemzést adnak készülékekről olyan amatőrök, akik használják is őket. Minden bejegyzés szubjektív, mentes a szakmaiságtól, de éppen ez bennük a jó, hiszen hús-vér emberek jellemzik a termékeket, melyek hús-vér embereknek készültek. Nem műszereknek, technokrata tesztereknek, hanem egyszerű operátoroknak. A jellemzések pedig ennek megfelelően olyanok lesznek, amilyenek az illető igényei, ismeretei, antennái, vagy QTH-i, és nem utolsó sorban, amilyen vastag a bejegyzést készítő pénztárcája.

Nem meglepő ezután tehát, hogy nem a készülékek műszaki paramétereit pontozzák és értékelik a tulajdonosok, hanem a kinézetét, azt, hogy milyen érzés rádiózni vele, milyen ésszerű és ergonóm a menürendszere, áttekinthetőek a kezelőszervek, mekkorák a számok a kijelzőn, és valahol az utolsó sorban, hogy mennyire megbízható. Ezt az utóbbit mindössze azok pontozzák, akiknek az első hetekben adta meg magát az új rádió, és akiket a szervizek hetekig szívattak.

Egyik klasszikus példa az FT897 és FT857 közötti verseny, ahol két majdnem teljesen megegyező készülék más-más dobozba került. Az értékeléseken természetesen látszik a különbség, de nem azokban a témákban, melyekben a rádiók valóban különböznek.

Itt az idő, végre, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, és kicsit én is fikázzam, vagy dicsérjem a gyártókat ergonómiai szempontokból. Ha azonban, ha jobban belegondolok, inkább a felhasználókat kellene pontozni, így kaphatnánk teljes képet a valóságról, de lehet, hogy így sem...

Kezdjük tehát poénból a rádióamatőrök típusainak definiálásával. Ez amolyan vidám jellemrajz, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Az első típusnak mindegy, hogy milyen rádiót vesz. Annyira nem ért hozzá, hogy a rádióamatőr vizsgán is inkább Fortuna, mint sem a gondolkodás segített neki. Két altípus létezik, a "pénzes" és a "csóró".

A "csóró" megveszi az első rádiót, ami a keze ügyébe kerül és melyről az első ember, akivel aznap találkozott, jó véleménnyel volt.

A másik altípus a "pénzes". A vastag pénztárca inkább a státusszimbólum készülékek megvételére ösztönöz. Egy idő után beszerzésre kerülnek a nagy versenygépek, a nagy árbocok és a gyári antennák. A QSO-zás öröme igazán nem elégíti ki, mert már a pilótavizsgás készülékek használati utasításainak tartalomjegyzékénél elakad. A kitartás arra sem elegendő, hogy megtanuljon távírózni, nem is beszélve egy kis nyelvismeret megszerzéséről... így aztán versenygépeket sosem használja ki, mindössze a 80 m-es sáv fóniaüzemmódja marad számára. Mivel van pénze, nem csak szerencsés, de ért is hozzá, akár jó közgazdász, vagy ügyes gengszter. Ha nem jön rá hamar, hogy a rádiózás nem egy kifizetődő hobbi, egy idő után vagy beletanul, és profi lesz, vagy egyszerűen rájön, hogy a környező tanyákon csupán az ő cuccainál nagyságrendekkel gagyibb RIG-ekkel dolgoznak a DX-erek, így szegény "pénzesünk" hamar magányossá válik. A sok irigye társaságában felismeri, hogy folyamatosan rossz csapatban van, hiszen ő a leges-legjobb, mindenki más sehol sincsen hozzá képest, méltó partnert így pedig lehetetlen találni. Néhány hónap, esetleg év után már alig hallható a sávban.

A második típus a "mérnök". Valójában csak szakmunkás, esetleg technikus, de ez mellékes. Mindenhez rettentően ért, és ezt el is kell mondja mindenkinek. A tudását a lelkes megfigyelőtevékenység alkalmával szerezte, mely során azonban nem válogat a források között. Kedvenc szerszáma egy csavarhúzó, és egy forrasztópáka. A csavarhúzó univerzális, mind a keresztkörmös, mind a speciális csavarok kiválóan oldhatóak vele, akár a teljes elforgácsolódás árán is, míg a forrasztópákája vagy pillanatpáka, vagy valamilyen 500 fokos, durvahegyű darab, mely apró érintésre is felégeti a fóliát a nyákról, kásás cin maradványokat köpködve a panelon. Az univerzális csavarhúzóval minden keze ügyébe kerülő, és még működő készüléket kinyit, hiszen a valódi mérnökök munkáját azonnal meg kell javítania, miközben nem veszi észre, hogy összeégetett panelt, esetleg páka nyomos mikrofonházat, előlapot, valamint szétgányolt csavarokat hagy maga után. Jó esetben a készülék az összerakás után még néhányszor bekapcsolható marad. Kedvenc könyvespolcán kapcsolási rajzok vannak, és internetböngészőjén a könyvjelzők között első helyen van a mods.dk, melynek regisztrált büszke tagja. Minden módosítást kritika nélkül késedelem nélkül el kell végeznie minden rádióin. Kívülről tudja az ALC teljes kiiktatásának és a meghajtó teljesítmények végletekig növelésének mozdulatait. Legtöbbször a 2 m-es sáv szimplex csatornáin aktív, és gyakran alakít ki magának csodálattal ámuló holdudvart. Később, miután mindenki megunta, hogy annyira jó szakember, gyakran látogatja a PMR sávot is, esetleg freebanderkedik.

A harmadik típus a "CB rádiós". Neki minden mindegy, csak beszélhessen. Mindegy, hogy hol, mindegy, hogy kivel, a lényeg, hogy a hangját mindenki hallhassa. Kiváló véleményformáló, és komoly közösségi tényező. A telefonnal csak azért nincs megelégedve, mert a konferenciakapcsolás drága, alaphelyzetben pedig csak egy ember hallhatja a hangját. Technikai szempontból szerény, hiszen kizárólag a verbális kommunikáció motiválja. Hiányosságait nem titkolja, őszinteség jellemzi. Antennáit barátai telepítik, rádióit boltból veszi, és sokszor már az eladóval beállíttatja a használt frekvenciákat. Elsősorban VHF és UHF rajongó, kifejezetten kedveli a reggeli "átjátszós", "harmincadiknak is időjárást jelentős" kör-QSO-kat, valamint a 80 m-es sáv politikai tartalmú beszélgetéseit, ahol vagy Trianont szidja, vagy a szegfűkertészeket élteti, de minden esetben kellő intenzitással.

A negyedik típus az FT-250 rajongó. Átlagéletkora 67 év. Remekül távírózik, kellemes nagypapás hangja van, és minden alkalommal, mikor beleszól a mikrofonba, meglepetést okoz, hogy minősége és térereje nagyságrendekkel az átlag felett van. A készüléke egyidős a feleségével,. Évente minden cső munkapontja egyenként beállításra kerül és minden rezgőkör gondosan behangolódik. Antennája dipól, egyetlen műszere egy öreg orosz GDO, mellyel minden mérést meg tud csinálni. Természetesen az antennát és a rádiót is azzal állítgatja. Komoly DX-ekre már nem vágyik, legtöbbször veterán barátaival folytat beszélgetéseket, melyek során az egészségi állapot, a gyermekek és unokák a téma. A számítógéppel csak most ismerkedik és sosem találja a "@" gombot a billentyűk között, ezért ritkán ír email-t. Alapvetően barátságos, segítőkész, és bátran dolgozik bekapcsolt anódfesz mellett is.

Az ötödik típus a politikus. Kora az "FT250 rajongók"-hoz közeli, azonban a veterán bajtársakkal történő beszélgetése minden alkalommal politikai kinyilatkoztatásokba torkollik. Kedvenc sávja a 80 m, mert ott az összes határon túli honfitársat hatékonyan el lehet érni. Legyen bal, vagy jobb oldali nézetekkel fűtött, összeköttetései során nem köszönhet el senki anélkül, hogy egyet ne értene politikai meglátásaival. Szélsőséges esetekben, mikor nem a megfelelő irányultságú kör jelenik meg a frekvencián, illegalitásba vonul, és korabeli hangfelvételeket játszik be a mikrofonon keresztül, mely minősége annyira gyatra, hogy a hallgatók egyszerűen csak QRM-nek nézik és tekernek egyet a NOTCH filteren.

A hatodik típus a "versenygép". Megcsömörlött mindentől, utálja a rádióamatőröket, csak a nagy DX-ek érdeklik, de azok sem annyira, hiszen már úgyis minden megvan neki. Minden sávon teljes a DXCC, a szobája diplomákkal van tapétázva, QSL lapot már csak attól kér, aki a föld túloldalán van. Pénze van, állomása álomszerű. Igazán csak versenyekkor aktív, akkor azonban gigawattokkal, mert kicsiben csak az amatőrök nyomják. Eredményes, évente kétszer kitüntetést vesz át az aktuális sportminisztertől. Általában világbajnok, amit képes évről-évre megismételni. Egyetlen gondja, hogy elírták egy szorzóját, és így a LOGa három ponttal kevesebbet ér. Képes ébren maradni három liter kávéval 72 órán keresztül, ilyenkor családja nem szól hozzá, csak leteszi a levest az adószoba küszöbe elé. Nem túl jó beszélgetőpartner, hiszen mindenki hyperhülyének érzi magát, ha egy frekvencián kell tölteni vele egy fél periódust. Régi ismerőseivel is csupán az "CFM 599 73" szavakra korlátozódik a társalgási szókincse. A közelében lakó amatőrök a versenyek idején családi programot szerveznek rádiózás helyett, mert ilyenkor az SWR mérő adás nélkül, visszavert állásban is 3:1-et mutat a nagy térerőnek köszönhetően. A versenygép csak 1000 W bemenő teljesítménnyel dolgozik, ugyanis ennyi megy be a végfokozatának első előerősítőjébe.

A hetedik típus a "műkedvelő". Vesz egy rádiót, néha bekapcsolja és láss csodát, rádiózik. Élvezi. Néha épít, néha tervez. Rettentő unalmas embertípus, ugyanis valóban ért a rádiózáshoz. Lelkesen kergeti a DX-eket, kitelepül, fanatikus esetekben akár gyalog is, vagy esetenként autóból nyomja a QSO-kat. Sok szót felesleges fecsérelni rá, ő egyszerűen csak egy "RÁDIÓAMATŐR".

Re: GADS antenna

Én 1969-ben Vácott a karácsonyfát, illetve az arra tekert fémboákra hangoltam le a 70 W-os adómat 7 megán... Szikrázott is rendesen. A nejem meglátta, de nem szólt semmit.

1 hétig.

Re: uj sdr-ek

Zárszó: a tisztán analógban gondolkozás megmarad a rádióamatőr hagyományőrzők klubjának.

A többiek a fent leírtak miatt szépen lassan, de letesznek arról, hogy analóg módon küzdjenek meg egy-egy eredményért. A jelfeldolgozás a jövő nyerő iránya, hiszen ma már olcsón rendelkezésre áll, ami valós időben végigszámolja.

Valamikor 2002 táján volt egy olyan (másik) topiktalálkozó ahol olyan dolgokat is elmondtunk amit leírni nem akartunk. Egy 30 év körüli hölgy-olvtárs elmondta, hogy az apja rádióamatőr, ő pedig gyerekként úgy nőtt fel, hogy 20 éven keresztül az apjának a hátát látta ahogy egy gép előtt ül és másokkal beszélget.

Erról néhai HA0DG Elek axiómája a rádióamatőr zavartatásról jut eszembe:

Axióma a rádióamatőr zavartatásról: Ha én zavarlak, a te vevőd rossz, ha te zavarsz, a te adód rossz.

( Dávid Gyuláról )

A mesehősöm, aki serceg! Évtizedek óta tartó rejtélyes kapcsolatát a mikrofonnal a kvantumkorszak küszöbén sem fejtették meg a magyar csillagászok.

Nem véletlenül írtam az egészség kérdésben. Ez már betegség, annak is a súlyosabbik fajtája, de mivel nem közveszélyes, nem foglalkozik vele az említett ipar... Mivel mint negatívum, sok kezdőnek veszi el a kedvét ettől a szép hobbitól. Az meg, hogy különféle trükkökkel hatástalanítani lehet, egy gyakorlatlan kezdő nem biztos hogy meg tudja csinálni, hamarabb elmegy a kedve az egésztől. Volt javaslat bizonyos módosításokra, de a szolgáltató ebben nem partner. Az meg hogy az elkövető úgy gondolja hogy névtelen maradhat, csak ösztönzi őt. Az is kérdés, hogy az elkövető személyének nyilvánosságra hozása milyen reakciót vált ki belőle, kiszámíthatatlan, és a jogi háttér is bizonytalan. Bizonyos területen a lehetőségét kéne csökkenteni, a reakció nélkül az akció is elmarad. Sajnos minden területen egyre több kártékony található, a jó szándék egyre ritkább. Ezért írtam régebben is azt, hogy a csoportok összetartó, nevelő ereje nagy. Lehet jóra, de lehet másra is nevelni bárkit. Az egyedül maradottak meg nem biztos, hogy a sarokba ülve pityeregni fognak, kérdés, hogy a jó, vagy a rossz felé billennek el. Az meg, hogy sikerül néhányukat elcsípni, és hallgatnak is a szóra, nem jelenti azt, hogy mindenki jó lesz ezután.

Mint írtam, mi, idősebbek tudomásul vesszük, a lehetőségeinkhez mérten teszünk is ellene, de a kezdők, az utánpótlás, lehet az első rugástól itthagyja az egészet, nézhetünk a szakma, a hobbi jövője felé kifelé a fejünkből.

mni73,

üdv: Béla

A Nagy Bumm mindenhol volt és mindenhol van: az univerzum minden pontja egyenértékű, ahogy azt a kozmológiai elv is megkívánja.

Ahogy Hemingway írja: Ne kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. Ne keresd, hol volt a Nagy Bumm: ott volt, ahol te vagy.

mi lesz a gyűjteménnyel, ha nem lesz az ember?

Az lesz ami velem, az enyészeté. Valamelyik ősömnek bizonyára nagyszerű kard és sarkantyú gyüjteménye lehetett, de egyetlen darab sem maradt meg belőle - a rádiókból se fog maradni egy se.

Amúgy sem gyüjteményként kezelem, hanem pillanatnyi örömként. Mások ettől sokkal több pénzért filmet nézznek, koncertre mennek csápolni vagy sört isznak amit másnap kipiselnek, számomra megfizethetetlen olyan ruhákban járnak amit ingyért sem vennék fel, olyan ételeket esznek amit nem szeretek.

Én meg belenézek a rádió dobozába, előkeresem a dokumentumait, utána járok a korabeli technikáknak és leirásoknak, esetleg megjavitom, megjáratom, aztán polcra kerül. Egyszer majd valaki elviszi vagy beolvasztják - ez minden dolog sorsa a világon.

A mának az örömét szolgálja és semmi mást, nem veszem el semmi elöl a pénzt, szinte csak a fölöslegest költöm ilyen szórakozásra. Utána majd fű nő a helyén - nincs mit siratni a világ és a dolgok elmúlásán.

Experiment is the sole judge of scientific “truth”. A (természet)tudományos igazság kizárólagos kritériuma a kísérlet.
Feynman Richard